CSOKALY TÖRTÉNETE

Csokaly (Ciocaia [kiejtése csjokájá]) Romániában, Bihar megye (judeţul Bihor) északnyugati részén, az Érmelléken, Nagyváradtól 42 kilométerre, közvetlenül a román-magyar határ mellett található.                         Délen Bihardiószeggel, Keleten Nagykágyával, Északon Székelyhíddal határos, valamint Nyugaton található a Román - Magyar határ. Nyugati irányban legközelebbi szomszédja, melytől csak az államhatár választja el, a közúton 14 kilométerre fekvő Létavértes. A legközelebbi város az északkeleti irányban fekvő Székelyhíd (Săcueni [kiejtése szökujen]).

Csokaly, akárcsak Nagykágya, Érolaszi, Köbölkút, Hegyközszentmiklós közigazgatásilag Székelyhídhoz  tartozik az 1968-as területi közigazgatás után.

A falut bekötő út köti össze az E 671-es európai úttal, amely Nagyváradot Szatmárnémetivel kapcsolja össze. Megközelíthető a már említett úton valamint vasúttal a Bukarest - Brassó - Kolozsvár - Nagyvárad - Szatmárnémeti vonalon.

          Csokaly 100 m-rel a tengerszint fölött fekszik, egyetlen folyója az Ér, amely a Berettyó egyik legfontosabb mellékfolyója. Síkvidéki folyó, 107 km hosszan "kanyarog" és lápos-mocsaras vidéken halad át.

A falu egykori címere kék mázú csücskös talpú tarpajzs. Jobb oldalán egy hegyével felfele illetve élével balra álló ezüst eke, míg középen egy hegyével lefele mutató ezüst csoroszlya lebeg. A baloldalon egy szorosan összekötött, álló helyzetű ötkalászos arany kéve látható. A kévében a kalászok legyezőszerűen széttárva helyezkednek el. Mindhárom motívum a település egykori pecsétjén is megtalálható, s a község életében jelentős szerepet betöltő mezőgazdaságra utal. A máz kék színe valószínűleg a vizekben gazdag terület, Érmellékhez való tartozásának szimbóluma. Ma már címerét „sajnos" semmilyen formában nem használják.

Történelme során a település neve több formában is előfordult. Csokaly nevét oklevél 1338-ban említi először Chokol formában, a XVIII. században nevét Csokaj formában is használták. Feltételezések szerint neve a csók, csókolj szavakból származik (amihez egy legenda is fűződik), de lehet, hogy egyszerűen csak csókás, varjas helyet jelent.

Csokaly lakói nagy valószínűséggel nem sokkal az előzőekben említett oklevél keletkezésekor vagy nem sokkal az előtt telepedhettek le. Lakói akkor még teljes mértékben csak magyarok voltak. 1552-ben 22 telekből állott, s földesurai Zolyomi Mihály, Bajomi Ferenc és Varkoczy Tamás voltak. Nagyváradnak török kézre jutásával Csokaly is török uralom alá került. Noha a török Székelyhíd ostrománál az összes szomszédos falvakat felperzselte, Csokaly a török uralom alatt nem pusztult el teljesen, hanem azt átvészelte, s a török uralom végén még nyolc sessioval szerepelt. A török uralom megszűnésével, helyesebben Szentjobb várának a töröktől 1686 elején történt visszafoglalása alkalmával annyi más községgel együtt kipusztult. Ekkor vált lakatlanná Csokaly, szomszédságában az akkor még 10 telekkel szereplő Hérnek és a 6 telekkel szereplő Egyed község is, mely soha többet feltámadni nem tudott. Így az 1692-ben történt összeírásnál mind a három község mint lakatlan község szerepelt.

Mezősi Károly a Bihar Vármegye a török uralom megszűnése idejében (1692) című munkájában a következőket írja: Várad visszafoglalása idejében az összeírók csupán Egyed, Hérnek és Csokaly puszta falvakról mondják, hogy azokat a váradi püspök birtokolja, más itteni adatok szerint viszont mindhárom pusztát Diószeg városa vette meg, illetőleg az erdélyi fejedelemtől adományul kapta. (Mezősi 186 lap) hogy hogyan került Csokaly a váradi püspök tulajdonába átmenetileg azt Bunyitai Vince a Mai Nagyvárad megalapítása című munkájában a következőleg említi meg. „Benkovics (Nagyvárad akkori római katolikus püspöke) elődeinek székvárosában idegenül állt, s folyamodnia kellett a felséghez, hogy egyház, iskola s lakásul alkalmas helyet, s három elpusztult falut bocsásson rendelkezésére.". S mivel a folyamodványról az összeíróknak tudomása volt Csokalyt, Hérmeket és Egyedet mint a katolikus püspök  tulajdonát írták össze. Innen van az, hogy egy és ugyanazon összeírásban két féleképpen, mint Diószeg tartozéka s mint a katolikus püspök tulajdona szerepel.

Mezősi idézett munkájában megemlíti továbbá, hogy az 1715-ben és 172O-ban tartott összeírásokban Csokaly még nem szerepel, de már 1773-ban mint magyarnyelvű községet sorolják fel. Ha a két említett összeírásban nem is szerepelt nagyon rövid időn belül talán már 1722-ben de 1724 vagy 25-ben biztosan újratelepült. Valószínűleg úgy, hogy az egykor elmenekült lakosok, vagy azoknak maradékai visszatértek régi elhagyott falvukba, s új életnek az alapját vetették meg.

A református egyház első anyakönyvének 1752-béli feljegyzése szerint a református egyház 1724-ben, vagy 25-ben alakult meg, amikor a régi lakosok visszatértek elhagyott lakóhelyükre. 1724 mellett szól az a tény, hogy az egyház tulajdonában lévő egyik terítő az 1724-es évszámot viseli, a 100 éves évfordulót viszont 1825-ben ünnepelték meg.

A visszatelepült Csokaly legrégibb lakóinak nevei nincsenek ugyan feljegyezve de nagy valószínűséggel a most is Csokalyon élő legtöbb család ősei innen veszik eredetüket.

Az 1752-ben megkezdett anyakönyvek szerint két birtokos családnak a Fényes és Harmathy családnak a neve szerepel. Ugyanitt a következő családnevek említetnek: Szoboszlai, Cs.Szabó, K.Szabó, Tepei Szabó, Varga, Szilágyi, Pallagi, Nagy, Oláh, Virág, Farkas, Potsi, Tóth, Marczin, Szűcs, Patka, Győri, Gulátsi, Sajtos, Barna, Borbély, Domokos, Nyúzó, Murvai, Dienes, Fajzi, Zilahi, Deák, Létai, Horháth, Halász, Kos, Piheni, Szekeres, Végh és Abonyi.

          A templom és iskola létesítésére a Harmathy család adott másfél telket, amit 1759 augusztus 6-án történt adományával Harmathy Imre még egy fél telekkel bővített, hogy ott a leánygyermekek részére iskolát építsenek. Ez adománylevél aláírói, mint tanuk Olaáh András lelkész, Komjáthi László tanító, ifj. Virágh László jegyző, Nyéki Mihály, Győrfi Zsigmond nemes emberek, utóbbi Domokos Márton földesúr megbízottja, Kis György néhai Sebei György özvegyének, Váradi Ágnes asszonynak libertinusa, Martziny István csokalyi birtokos Ráthonyi Baltazár úr libertinusa, valamint Hajdu Ferenc és Nyuzó György csokalyi libertinusok. Az említett s az egyháznak adományozott fél telek, mely egyfelől a fiú iskola szomszédságában, másfelől a Törő János szomszédságában állt a Győri Péter telek nevet viselte.

Egészségügyi viszonyait a községnek első sorban fekvése, a lakók társadalmi helyzete, továbbá a falusi nép eléggé primitív egészségügyi tudása határozta meg.

A község alacsony fekvése, s a sok nádas és mocsár következtében a talajvíz különösen esős esztendőkben annyira magas volt, hogy megtörtént néha, hogy magában a lakóházakban is feltört. Építő anyag a föld s tetőnek nádat használtak. A házakat alacsonyra építették, faluk vert falból, vagy vályogból készült, ablakaik kicsinyek voltak. Mivel szigetelésről szó sem lehetett a házak falai ősszel, télen és tavasszal nedvesek voltak. A külső talajjal egyenlő szintmagasságban levő ház földje, mely padozatlan, tapasztott föld, szintén nedves volt. A nádtető sokkal jobban zár (szigetelt), mint pl. a cserép, vagy palatető, így télen melegen, nyáron hűvösen tartotta a lakást s a falak kiszáradását megakadályozta. Így aztán a lakosok legnagyobb része a tuberkulózis és más fajta bacilusoknak nagyon jó tenyész helye volt. 1770-től megálapíthatólag a tbc.minden esztendőben bőven szedte áldozatait. Legszomorúbb képet az 1832-től követő tíz év, majd az 1882 követő 20 év és az 1932 követő tíz év mutatja, amikor is átlagosan egy-egy évre 2 haláleset is esik. Vannak évek, különösen nedves esztendőkben, amikor 5-6 tbc.-s haláleset fordul elő.

A tífusz és más fertőző betegségek mellett első helyen állt a vérhas és gyermekeknél a bélhurut. Az 1910-es évektől, amióta rendszeres csecsemővédelem van a faluban a bélhurutos gyermekek halálozása lényegesen csökkent, ellenben az ez előtti kb. 190 év alatt született gyermekek egyharmada nem érte meg a bélhurut, vagy himlő járványok következtében a két éves kort sem. Egyes időszakokban nagy pusztulást végzett a gyermekek között a himlő, több ízben megtizedelte a lakosságot a kolera is. Ez ellen, ha a lakosság tehette megtették a szükséges óvintézkedéseket is, természetesen sokszor hiába. Így pl. 1831-ben kolerajárvány alkalmával a presbitérium is foglalkozott az esettel, s a presbitérium jegyzőkönyvében  a következőket olvashatjuk:

„ Közönségesen tudva lévén, hogy a cholera pestises nyavaja Észak felől édes hazánkba is békapott, sőt már közel hozzánk Debretzen városában is kínos és borzasztó halál nemével pusztít s öldököl "; de a templomban az általam felolvasott tudósításból mely tapasztaláson épült az is kijövén, hogy amilyen irtóztató a cholera, éppen olyan könnyü és együgyü orvoslása, mely szekfü, bodza, ménta satb. efélékből készült herba theával és takarókkal való melegítésből áll a testnek; szomoruan olvasván végre az ujságokból, hogy a köznép másutt a patikabéli orvosságokat méregnek vélte, s emiatt még az emberiségbarátit s joltevőit is öldöste /minthogy tudniillik az orvosság bevétele mellett is sok megholt, sok pedig olyat vett be amit csak külső képpen kellett volna használni/ végeztetett: orvosaink is helybe hagyván az emlitet tudósításbeli gyógyitási módját a cholerának, annak szükség idején való használhatása végett; fogadodjanak előre asszonyok, és tanitódjanak meg a cholera nyavajának megismértető jeleire, gyógyitása módjára, serkentődjenek a füveknek előre való megszedésére. Mivelhogy az ilyen gyógyitó asszonyoknak fizetés is kell, sok szegény ember pedig csak azért sem gyógyittattya magát, mivel, vagy nincs pénze, vagy sajnálja azt magától is; tehát rendelődik, hogy mindenik meggyógyuló betegért kapjon a gyógyitó asszony 50 krajcárt, váltóba a közkasszából, amelynek a felállítására a tekintetes földesuraságok közül igértek. Fényes Károly főkurátor ur rf. 25 dtto., Fényes József ur, 25dtto, Fényes Ferenc ur 12 Rf. 30dtto. Fényes Sándor ur 25. dtto. Tardi Ferenc ur 5.meghagyodván a kurátornak, hogy a többi tek.földes urasságokat is, kik most jelen nincsenek, a mai jelen végzésről tudósitsa és kik?mit?ajánlanak, jelentsék be.

 Azon szomoru esetre, ha a cholera helységünkbe is békapna felsőség parancsolattya szerint is ujj, vagy pestises temetőt kell fogni: végeztetett: Mihelyt szükség lesz reá, a bírák pétzézzék ki e végre a Keserüi út mellett az ugynevezett Pókai Halmából azt a részt mely eddig szántatlan hevert és senki se használta.

Ez alkalommal azonban nem került sor a külön temető hely megnyitására, mert vagy az előzetes óvintézkedések, vagy más okból kifolyólag a falut a járvány elkerülte. 1840-ben azonban a cholerának 48 halálos áldozata volt. Az 1849-es állapotokra különben az is jellemző volt, hogy egy ember éhen halt, valamint az 1860-as években is fordul elő éhhalál.

A falu lakosságának táplálkozási és ruházkodási viszonyait a mindenkori körülmények, ha befolyásolták is, mégis országos átlagban kielégítők voltak. A köznép lakóháza konyhából és egy, vagy két szobából állt. Fűtőanyagja a szalma, nád, tengerikóróizink és fa volt, de szegényebb családok az állatok napon kiszáradt ürülékét is használták tüzelőként.

Oldal: CSOKALY TÖRTÉNETE
CSOKALY FALU IDEIGLENES HONLAPJA - © 2008 - 2024 - csokaly.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat